Skip to content Skip to footer

Mit nevezünk táplálékkiegészítőknek?

Első és legfontosabb dolgunk tisztázni, hogy mit is jelent az a szó, hogy táplálékkiegészítő. Már a neve is jól jelzi, hogy legfontosabb célja kiegészíteni az étkezésünket, továbbá segít pótolni a tápanyaghiányokat, valamint hozzájárul az egészséges életmódhoz. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy nem helyettesíti a kiegyensúlyozott és változatos táplálkozást. Ezt a legtöbb táplálékkiegészítőkkel foglalkozó cég fel is tünteti a termékein, legyen szó por, folyadék, kapszula vagy tabletta formában elérhető táplálékkiegészítőről.

Mindennapi táplálkozásunk során törekednünk kell arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét, szénhidrátot, zsírt, vitamint és ásványi anyagot juttassunk a szervezetünkbe. Azt tudjuk, hogy a testünk építő és energia szolgáltató folyamatai nagyrészt a bevitt táplálékunkon alapulnak. Azonban több esetben is szükség lehet táplálékkiegészítőkre, többek között ilyen a fokozott fizikai terhelés (pl. sportolás, kemény fizikai munka stb.), tartós betegség vagy sérülés utáni állapot, speciális étkezési igény, egyéni étkezési intolerancia miatt folytatott diéta, de ugyan úgy indokolt lehet az étkezés kiegészítése a normál kiegyensúlyozott életvitelt élőknek is. Ilyen szükséges táplálékkiegészítők lehetnek a vitaminok, az ásványi anyagok, a fehérjék, az aminosavak, az omega-3 zsírsavak, a pre-, és probiotikumok, az antioxidánsok vagy a gyógynövények. Ezek beviteli aránya és mennyisége életkoronként, nemenként, valamint a fizikai aktivitástól függően eltérő lehet.

Fontos, ha valamilyen betegségben szenvedsz vagy gyógyszert szedsz, a táplálékkiegészítők használata előtt érdemes konzultálnod kezelőorvosoddal vagy egy dietetikussal. Továbbá, ha táplálékkiegészítőt szeretnél vásárolni, mindig csak megbízható, ellenőrzött forrásból szerezd be.

Ti kérdeztétek:

Autóbalesetem volt, súlyos sérüléseket szenvedtem. Szükséges táplálékkiegészítő -ket szednem, annak érdekében, hogy gyorsabban felépüljek? Ha igen, akkor mit tudsz ajánlani?

A táplálékkiegészítők alkalmazása mindenképpen ajánlott sérülések után, legyen szó súlyos vagy könnyebb, illetve sport vagy traumás sérülésről. A teljesség igénye nélkül, nem fontossági sorrendben pár példa, hogy a szövetek gyógyulásához, mely alapvető elemekre lesz szükséged:  A-vitamin, B-vitamin, C-vitamin, D-vitamin, E-vitamin, K-vitamin, Aminosavak, Curcuma, Fehérje, Glükózamin és Kondroitin, Hialuronsav, Kálcium, Kollagén, Magnézium, Omega-3 zsírsavak, Zink.

 Az utóbbi időben kezdtem el rendszeresen sportolni. Szükségem van-e fehérjére és egyéb táplálékkiegészítő -re? Mi a helyzet a szteroidokkal?

A fehérje elengedhetetlen a megfelelő izomépítéshez és az izomregenerációhoz. Nagyon fontos, hogy a rendszeres edzés mellett figyelj a táplálkozásodra, amelyet a céljaidnak megfelelően próbálj összeállítani. Ezzel kapcsolatban ma már rengeteg segítséget és útmutatást kaphatsz különböző kalória számláló alkalmazásokkal. Ha rendben van a táplálkozásod és azt tapasztalod, hogy nem tudsz annyi tápanyagot bevinni a szervezetedbe, amennyi a céljaid eléréshez szükséges, akkor jöhet szóba a táplálékkiegészítő, többek között a fehérje. Továbbá legyen szó kezdő vagy haladó sportolóról, egy komplex multivitamin és ásványi anyag pótlás minden sportágnál elengedhetetlen.

Pár szó a szteroidokról. Attól senkinek sem kell tartania, hogy besétál egy táplálékkiegészítő áruházba és ott szteroid készítményt fognak neki eladni. A szteroid készítményekhez hozzájutni legális körülmények között szigorú orvosi vizsgálatok után lehetséges. Többek között a nem naturál testépítők alkalmazzák annak érdekében, hogy nagyobb izomtömeget építsenek, fokozzák az erőnlétet és hatékonyabb izomregenerációt érjenek el. Azonban a szteroidok tartós szedése hormonális zavarokhoz, pszichés zavarokhoz, máj károsodáshoz vezethet, valamint növelheti a szív és érrendszeri panaszok kialakulását.

 Rendszeresen eszem zöldséget és gyümölcsöt. Nekem nincs szükségem vitaminokra, táplálékkiegészítő -re. Felesleges pénzkidobásnak gondolom a táplálékkiegészítőket!”

Sajnos nagyon kevesek mondhatják el, hogy az étkezés során bevitt táplálékukkal elegendő mennyiségű vitamint tudnak bevinni a szervezetükbe. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a modern mezőgazdasági termelő irányzat nem járul hozzá ahhoz, hogy a gyümölcsöknek, zöldségeknek megfelelő tápanyagtartalma legyen. Ez annak köszönhető, hogy a kártevők és a növényeket érintő betegségek ellen, valamint a maximális hozam elérése érdekében nagyon gyakran alkalmaznak peszticideket, műtrágyát és herbicideket. Azonban ezeknek a vegyszereknek az alkalmazása erőteljesen megkérdőjelezhető, hiszen egészség és környezetkárosító hatása is igen jelentős.

Tehát, ha valakiben felmerül, hogy felesleges táplálékkiegészítőt szednie, nagy valószínűséggel téved. Bár tagadhatatlan, ha organikus vagy bio táplálkozási szemlélettel tekintjük a táplálékkiegészítőket, akkor ők is csak mesterséges termékek…

Személy szerint az organikus vagy bio táplálkozást támogatnám, hogy minél kevesebb mesterséges táplálék és táplálékkiegészítő bevitelére legyen szükségünk, azonban sajnos ez egyre távolabbinak tűnik a mai világban.

Melyik napszakban érdemes a táplálékkiegészítő -ket bevinni a szervezetbe?

A különböző táplálékkiegészítőknek hatásuktól és alkalmazási céljuktól függően eltérő lehet az adagolási és beviteli ideje. A pontos napi adagolást és beviteli ajánlást minden esetben a terméken feltüntetve találjuk. A gyártók iránymutatását minden esetben célszerű betartani, hiszen a termék így fejti ki a tőle elvárt legjobb eredményt. Egyszerű példával szemléltetve, hogy miért érdemes a gyári utasításait betartani. Pl.: a multivitamin tabletta is tartalmazhat koffeint, amit, ha nem az előírásoknak megfelelően alkalmazunk és az esti órákban vesszük be, könnyen okozhat álmatlanságot, szorongást, rémálmokat stb.

A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük a legalapvetőbb táplálékkiegészítők ideális alkalmazási idejét.

– Vízben oldódó vitaminok (B, C vitamin): reggel/délelőtti órákban
– Zsírban oldódó vitaminok (A, D, E vitamin): Étkezést követően
– Kalcium: bármely napszakban, nagyobb adag esetén a nap folyamán több kisebb adagra elosztva
– Magnézium: Esti órákban
– Fehérje: Edzés, nagy fizikai aktivitást követően. Illetve a fehérjét alkalmazhatod, ha két étkezés között túl hosszú idő telik el.
– Probiotikumok: reggel éhgyomorra
– Omega-3 zsírsavak: étkezést követően
– Kollagén: bármely napszakban, leginkább étkezéssel egybekötve

Ne feledd! A táplálékkiegészítők alkalmazása mellett fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, illetve, ha valamilyen betegségben szenvedsz vagy valamely összetevővel szemben érzékenységed van, akkor a táplálékkiegészítő szedésével kapcsolatban kérd ki szakorvos véleményét.

Táplálékkiegészítő – mit ajánlanál mindenki számára?

Szerintem a legfontosabb táplálékkiegészítő, amire mindenkinek szüksége van az egy jó minőségű Multivitamin. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot ez sem helyettesíti, azonban az év bármely napján jól jön, mint egy hasznos kiegészítő. Legyen szó a téli időszakban a C és D-vitamin bevitelének támogatásáról vagy a nyári melegben az izmok működéséhez szükséges kalcium, magnézium pótlásról.

Foglalj még ma időpontot hozzánk, ahol a Te egészséged az első!

Időpontfoglalás

időpontfoglalás

Foglalj hozzánk időpontot még ma!

Sokkal több, mint gyógytorna!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Add meg az email címedet!





Elérhetőség

 artfiziobudapest@gmail.com

 Adél: 06 30 605 9817
 Peti: 06 30 350 5072

 1023 Budapest, Árpád Fejedelem útja 3. ArtFizio

ArtFizio © 2025. Minden jog fenntartva.